Felelősség, felerősít!

Az életem során hosszú évekig hárítottam a felelősséget.

 

Gyermekkoromban néha bizony elvertek, leszidtak, büntettek, ítéltek, ha nem feleltem meg a szüleim, a nagyszüleim, a tanáraim elvárásainak. Persze ez szinte mindenkivel előfordult, de minden gyermek másképp reagálja le ezeket a számára nem éppen kellemes élményeket.

Nem is nagyon emlékszem arra, hogy dicsértek volna, vagy ha igen akkor már annyira elhatárolódtam, hogy szerintem meg se hallottam a szép szavakat. Ezért hát azt tettem, amit gyermek fejjel a legjobbnak ítéltem, megtanultam alkalmazkodni, mismásolni, letagadni, hazudni és kibújni a felelősség alól.

 

Felcseperedvén sejt szintig belém épült a konfliktuskerülő, mindig másoknak van igaza, megfelelni vágyó, sok-sok bűntudati programot hordozó, mindenkin segíteni akaró maszk. Tudjátok, az az igazi „jó kislány” szerep. Simogatta a lelkemet, ha mindenkinek a kedvére teszek, és ez által szépen megdicsérnek, én meg töltikézhetek ezzel az ál-dicsfénnyel. Belém épült, és rögzült Holics- Mester Marianna által oly szemléletesen és részletesen kibontott kettes ennagramm pont. Így ezt leírva, újraemlékezve, haragudhatnék is magamra, hogy távolodtam el ennyire önmagamtól, de nem teszem. Ez is csak egy színházi szerep, amire ha megérik az ember és tudatosodik, szépen elengedheti a kellékekkel együtt.felelősség, felerősít2

Persze hazugságban lehet élni, de minek. Kinek jó ez?

Nekem nem, a környezetemnek sem. Még szerencse, hogy a jó kislány szerep, nem tudta elrejteni és elfojtani, azt a kis huncut koboldot, amit a mai napig úgy szeretek magamban. Elő- előtörve, csínyeket- csínyekre halmozva megcsillogtattam magamból valamit. A mai napig imádom a humort, az öniróniát és a nevetést.

 

Teljesen egészébe talán 7 éve történt, amikor választottam a teljes felelősséget az életemért, a teremtéseimért, a gondolataim leképezéseiért, még a tudatalatti programok által gerjesztett energiáimért is. Felnőttem önmagamhoz.

 

Én úgy képezem le az életemet, hogy mint Végtelen Lény lejöttem a földre kalandozni, tudatosodni, megtanulni a figyelmet, a tudatosságot és az éberséget. Ez egy folyamat, elengedések, ok, tágulások, hömpölygő áradata.

 

Minden energia, én is. Azzal támogatom az életemet, hogy figyelem azt az energiát, amit gerjesztek. Ha nem tetszik, akkor oldom a bennem lévő hülyeségeket és igyekszem minél több könnyed, örömteli energiával körülvenni magam. A legnehezebb volt a „szegény én”, akit senki sem szeret, és „engem csak bántanak” és a bűntudati programokat felismerni és végleg elengedni magamból. Nem hiszem, hogy megismerhetem azt a végtelenséget, ami vagyok, de igyekszem minél többet megtapasztalni és kibontani önmagamból. Az élet mindenkinek másképp működik, én örülök, hogy rátaláltam arra, ahogy nekem működik.Felelősség, felerősít

És mi lehet még ennél is jobb?

Nem azt kérem az Univerzumtól, hogy ne történjen velem semmi rossz, mert akkor megállítom a számomra örömteli és könnyed energiákat is. Inkább azt húzom be, hogy legyek tudatos az életem történéseire. Ez a folyamat erőt adott, ezért is játszottam ennek az írásnak a címével. Ez az erő kitágít és ugyanakkor lelki békével tölt el, hogy ha én vagyok a felelős az életemért, én is tudok benne rendet tenni. Ha én nem engedem, nincs, aki ebbe belezavarjon. A „külvilág” csak az én belső világom leképezése, hologramja.

Ha bármi történik velem, ez a tudatosság ad erőt, hogy változtassak, mást válasszak, elengedjek, vagy épp befogadjak. Ahogy már írtam, áramoljak.

 

Nőiség és Párkapcsolati konzulens, Access Bars testkezelő

Mi van, ha egy egészen más élet vár rád, a „sorsodon”, az előre megírt forgatókönyveden túl? Mi van, ha olyan dolgokat tudsz, amit el sem tudsz képzelni magadról, a párkapcsolatodról? Mi van, ha ez a tudás felszínre kerülne és megváltoztatná az eddigi életed sokkal örömtelibbé és bulisabbá ezzel? Mi van, ha elismerve az önerőd az életed varázslónője lennél? Ha megszeretnéd élni azt a nőt, aki igazából vagy, túl a félelmeiden és a falaidon túl, ha boldogabb párkapcsolatban szeretnél élni és azt érzed, hogy ehhez hozzájárulhatok, HÍVJ. Várlak szeretettel, Anna.

Kincses Anna

Nőiség és Párkapcsolati konzulens, Access Bars testkezelő Mi van, ha egy egészen más élet vár rád, a „sorsodon”, az előre megírt forgatókönyveden túl? Mi van, ha olyan dolgokat tudsz, amit el sem tudsz képzelni magadról, a párkapcsolatodról? Mi van, ha ez a tudás felszínre kerülne és megváltoztatná az eddigi életed sokkal örömtelibbé és bulisabbá ezzel? Mi van, ha elismerve az önerőd az életed varázslónője lennél? Ha megszeretnéd élni azt a nőt, aki igazából vagy, túl a félelmeiden és a falaidon túl, ha boldogabb párkapcsolatban szeretnél élni és azt érzed, hogy ehhez hozzájárulhatok, HÍVJ. Várlak szeretettel, Anna.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.