Gyermekkorom karácsonya

Karácsony reggelén, már korán kivetett az ágy és én izgatottan futottam ki a konyhába. Anyu azonnal rám szól, hogy öltözzek fel, mert megfázom, mossak fogat, és üljek le reggelizni az asztalhoz. Nagy durcásan elindultam végrehajtani a „parancsokat” és közben dödögtem magamban, hogy bezzeg az öcsém játszhat pizsamában, neki mindent szabad. A fürdő felé lépkedve hatalmas nyelvöltést produkáltam az Öcsinek, aki rögtön futott anyuhoz bepanaszolni.  A többit már nem hallottam, mert magamra zártam a fürdő ajtaját, hogy nyugodtan elkészülhessek.

 

Kicsit később, már felöltözve majszoltam enyhe unottsággal, a kötelező vajas lekváros kenyeret, amit reggelire tett elém anya. Nem szerettem a reggeliket, nem voltam éhes, de kötelező jelleggel magamba kellett tömnöm azt, amit elém tesz. Ha én szülő leszek, nem fogom a gyerekemet így kínozni – morfondíroztam, és legyűrtem az utolsó falatot is. Végre! Meglódultam és már futottam is ki az udvarra a kutyámhoz, Hattyúhoz játszani. Azért Hattyú a neve, mert egy gyönyörű hatalmas fehér komondor keverék. Elmondtam neki, hogy ma karácsony van, és kapunk ajándékot, amit persze anyuék vesznek, mert csak a dedósok hiszik, hogy van Jézuska, mint például az Öcsém.

gyerekkorom-karacsonya1

Tudom, hogy ez nem szép tőlem, de még abban a korban voltam, amikor testvéri szeretet, hancúrozásban, veszekedésben, verekedésben, és árulkodásban teljesedik ki leginkább. Két év van köztünk, én már nagylány vagyok a 12 évemmel, Ő pedig csak egy 10 éves pisis. Hattyúnak elmeséltem azt is, hogy terméseztessen felkutattam az ajándékomat, hiába próbálták eldugni előlem, nem sikerült. Ez már így megy pár éve, hogy a kíváncsiságom sokkal nagyobb, mint a meglepetés ereje. A kutyám megértően bólogatott és arcon nyalt.

gyerekkorom-karacsonya0

Egyszer csak egy velőtrázó üvöltést hallottam a pajtából, apu káromkodva szidta a fenyőfát, a baltát és a talpat, amibe bele kellett volna állítani a fát. Úgy láttam a fenyő és a balta állt nyerésre, mert apu, vérző ujjal szaladt be és – Rozi! – felkiáltással sürgette anyut, hogy kötözze be a kezét. Aztán olyan nagy pólyával a jött vissza, mintha a karja szakadt volna le. Végül minden a helyére került estére, a fa feldíszítve várt bennünket, mi ott ültünk az ünnepi vacsora asztalnál és én csak azon imádkoztam, hogy ne gesztenyével töltött pulyka legyen, mint tavaly. Ugyan is apu újítani akart a menübe, és „véletlenül” édes gesztenyével töltötte meg a pulykát. Valami borzalom volt. A  felnőttek valahogy elnyámmogták, de én addig hisztiztem, amíg kaptam zsíros kenyeret lilahagymával. De nem történt meg újra a galiba, a vacsora finom volt, csak az öcsém vitte ki a hajam, mert öt percenként kérdezte, hogy mikor jön már meg a Jézuska. Amikor anyuék megadták a jelet, mintha puskából lőtték volna ki, indián csatakiáltással a karácsonyfa alá vetette magát. Jó volt látni, ahogy ragyog a kis arca, mikor megkapta a matchbox-át. Én is nagyon örültem annak a hosszú hajú babának, amit kértem, hogy tudjak fodrászosat játszani.

gyerekkorom-karacsonya4

Szerettem az otthoni karácsonyokat, mikor csak négyen voltunk, apu, anyu, öcsi meg én. De bevallom őszintén, hogy a karácsony másnapját még jobban szerettem, mert akkor mentünk a kaposvári nagyihoz. Már alig vártam, hogy véget érjen a nap, újra reggel legyen és induljunk a nagymamához.

 

A vágyam elég gyorsan betejesedett, a játékban kimerültünk Öcsivel és lefekvés után pillanatokon belül már aludtunk is, mint a tej. Másnap reggel nem, hogy nem kellett noszogatni az öltözködéssel, hanem még én hajtottam a család többi tagját, hogy induljunk már, mert elkésünk. Anyuék csak mondogatták, hogy nincs miről elkésni, de én csak kötöttem az ebet a karóhoz. Ajándékokkal és az öcsémmel felfegyverkezve, végre beültünk a Zaporozsec márkájú tűzpiros orosz csodába, ami akkoriban apu kedvence volt. Az egész falu hallotta, hogy elindultunk, de még a szomszédos járásban is felkapták a fejüket konstatálva, hogy – a Tehenész úr biztos útra kelt, a családjával – akkora hangja volt a kocsinak.  Apu volt a TSZ vezető abban a kis zsákfaluban, ahol laktak a szüleim az öcsémmel. Én bent éltem a másik nagymamámmal Pécset, de ez egy újabb történet.

 

Az út a szokásos ódon zajlott, anyu többször hátracsapott a karjával, hogy hagyjuk abba a verekedést és az üvöltözést, azok után, hogy a szép szó már nem használt nálunk. Akit elért, az kicsit elbőgte magát, de végre lehiggadva utaztunk tovább. Egy idő után én zöldülni kezdtem, mert nem bírtam a kocsit. Amikor kimondtam, hogy rosszul vagyok, apu gyorsan félre állt, hogy egy picit kiszállhassak, hogy lenyugodjon a forgó gyomrom. Nem volt ez mindig így, talán a hatodik „tarkóbuki” után értette meg, hogy ez a lány tényleg nem hisztizik, és nem játssza meg a rosszullétet.

gyerekkorom-karacsonya

Végre Kaposvárra értünk, már alig vártam, hogy kiszálljak a kocsiból, és belerepüljek a nagymami tárt karjaiba. Itt volt az egész família, a család apraja nagyja, anyu két fiútestvére, a feleségeik, és az unokatestvéreim, mint egy nagy olasz család. Mindenki egyszerre beszélt, gesztikulált, túlordítozva a másikat, és két percben szerette volna bepótolni azt a fél évet, amióta nem láttuk egymást. Nemrég olvastam Gerald Durrelltől, A családom és egyéb állatfajták című könyvét, és mindig azt éreztem az én családom is hasonló. De ezt inkább szupernek tartottam, nem ítéletnek.

gyerekkorom-karacsonya3

Aztán lecsengtek a kedélyek és a mami az asztalhoz terelt bennünket, nehogy éhezzünk, mert hát enni kell. A reggeli laza rántott csirkével indult, krumplipüré és saját készítésű csalamádéval tálalva. Utána enyhe levezetésnek három féle rétes volt az asztalon arra várva, hogy megegyék. Mikor mindenki jól lakott, az asszonyok hozzáláttak a lucullusi lakoma további elkészítéséhez. A férfiak hangosan fejtegették ki az élet nagy rejtelmeit, mint a politika, a munka, a kocsik, a foci és a nők. Mi gyerekek, addig játszottunk az udvaron, a szobákban, a kertben, és mindenhol ahol csak tehettük. Itt felhőtlenül szabadnak éreztem magam, a mama mindent megengedett nekünk, és a szüleink sasszeme is félre nézett ilyenkor.

 

Pár óra elteltével kezdődött az ebéd. Mi gyerekek fanyalogtunk, mert hát nem voltunk éhesek, de ebből a mami nem engedett, mert enni kell, és nehogy éhen maradjunk az Ő szégyenére. A nagymama a Szer-etet nyelvét ismerte. Tehát újból nekiültünk, hogy elfogyasszuk azt a 8 kiló töltött káposztát, 3 kiló sült húst, 5 töltött csirkét, a köretekkel és savanyúságokkal együtt. Utána egy kis utózöngének még két torta, a rétes maradéka is odakerült az asztalra. Többünk megállapította, még az a szerencse, hogy egy évben egyszer van karácsony, mert nagyon hamar vágósúlyba kerülnénk, ha a nagyira bíznánk az étkeztetésünket.

gyerekkorom-karacsonya5

Kaja után mi elmentünk játszani tovább, az asszonyok elkezdték pakolni a maradékokat egyenlő arányban, minden családnak, mint a lakodalomkor szokás. Bár már majdnem szétrepedt mindenki, a mami még betette sülni a krumplis pogácsát délutánra, hogy éhen ne vesszünk, mert hát nagy a család és enni kell.

 

Aztán pár órával később, megtelve a családdal és a fenséges ételekkel, elindultunk haza. Fáradtan, ám rengeteg élménnyel gazdagabban hajtottunk be az udvarunkba, ahol Hattyú már fark csóválva várt bennünket. Az ünnepi adagját Ő is megkapta, és boldogan falta a maradékokat.

 

Így teltek gyerekkorom karácsonyai egész felnőttkoromig, amikor már én láttam vendégül az egész családot csak, nem első napján, hanem szentestén.

Nőiség és Párkapcsolati konzulens, Access Bars kezelő

Mi van, ha egy egészen más élet vár rád, a „sorsodon”, az előre megírt forgatókönyveden túl? Mi van, ha olyan dolgokat tudsz, amit el sem tudsz képzelni magadról, a párkapcsolatodról? Mi van, ha ez a tudás felszínre kerülne és megváltoztatná az eddigi életed sokkal örömtelibbé és bulisabbá ezzel? Mi van, ha elismerve az önerőd az életed varázslónője lennél? Ha megszeretnéd élni azt a nőt, aki igazából vagy, túl a félelmeiden és a falaidon túl, ha boldogabb párkapcsolatban szeretnél élni és azt érzed, hogy ehhez hozzájárulhatok, HÍVJ. Várlak szeretettel, Anna.

Szakértői oldalam

Cikkírói bemutatkozóm 

A cikkeimet itt olvashatjátok

Kincses Anna

Nőiség és Párkapcsolati konzulens, Access Bars kezelő Mi van, ha egy egészen más élet vár rád, a „sorsodon”, az előre megírt forgatókönyveden túl? Mi van, ha olyan dolgokat tudsz, amit el sem tudsz képzelni magadról, a párkapcsolatodról? Mi van, ha ez a tudás felszínre kerülne és megváltoztatná az eddigi életed sokkal örömtelibbé és bulisabbá ezzel? Mi van, ha elismerve az önerőd az életed varázslónője lennél? Ha megszeretnéd élni azt a nőt, aki igazából vagy, túl a félelmeiden és a falaidon túl, ha boldogabb párkapcsolatban szeretnél élni és azt érzed, hogy ehhez hozzájárulhatok, HÍVJ. Várlak szeretettel, Anna. Szakértői oldalam Cikkírói bemutatkozóm  A cikkeimet itt olvashatjátok

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.