Interjú Holics-Mester Mariannával

Hogyan és mivel indultál el az önmagad felé vezető úton?

Már kamaszkoromban is sokat foglalkoztam önismerettel. 14 éves voltam, mikor megvettem az első Enneagram könyvemet. Figyeltem az embereket és figyeltem önmagamat is különböző szituációkban. Észrevettem, hogy egy adott dologra mennyi válaszreakció érkezhet. Érdekelt, hogy vajon mi határozza meg az emberek reakcióit? Mi határozza meg az én reakcióimat? Az iskolai évek múltával azonban egyre kevesebb időt tudtam szakítani az önismeretre és megfigyelésekre. Sokat dolgoztam, fáradtan értem haza. Az életem a következő 3 dologból állt: munka, evés, alvás. Elvesztettem a kapcsolatot önmagammal. Minden figyelmem kifelé irányult és nem befelé, egészen addig a napig, mikor elvesztettem a páromat, a kislányom édesapját.

A gyász az ember figyelmét befelé fordítja, az érzéseire, az emlékeire. Az egyik meghatározó élményem az volt, mikor láttam a páromat hazajönni a halála után. Elmondta nekem, hogy semmi baj, és jól érzi magát, nem kell aggódnom. Hihetetlen élmény volt. Onnantól kezdve visszatértem egykori önmagamhoz, újra, aktívan foglalkoztam a spiritualitással, a tudatossággal. Éveken keresztül a sámánizmus tanításait és eszközeit tanulmányoztam. Rengeteg sámánutazásban volt részem, tanítottam, gyógyítottam.

A sámánizmuson kívül nagy hatással volt rám a zen buddhizmus, Eckhardt Tolle és Dr. Wayne W. Dyer tanításai. Sok időt töltöttem önmagam megfigyelésével. Fokozatosan, egyre több olyan mintát fedeztem fel magamban, ami nem az enyém volt. Beidegződéseket, melyek csak akadályoztak a haladásban. Ezek elengedése hol egyszerű volt és gyors, hol pedig nehéz és hosszadalmas, de mindig éreztem a pozitív eredményét.

Tudom, hogy érzékeled, és sokszor látod is a másik síkon létező entitásokat. Hogy jöttél rá erre a képességedre, és hogy tudod ezt tudatosan kezelni?

Gyermekkorom óta láttam dolgokat, beszéltem róluk, de nem hittek nekem. Ők nem látták.  Így egy idő után már én is elhittem, hogy csak képzelődőm. Aztán felnőttem, és ráébredtem arra, hogy ez bizony nem képzelődés, hanem egy képesség. Sok olyan ismerősöm van, akik szintén érzékelik ezeket az energiákat, és ez nagyon megnyugtatott. Bevallom, volt idő, mikor féltem attól, hogy komoly gond van velem, hogy olyan dolgokat látok és érzek, melyek nem is léteznek. Léteznek, de nem mindenki számára láthatóak. Sokszor nem konkrét dolgokat látok, hanem inkább szimbólumokat, melyek elvezetnek valahová, rámutatnak valamire, ehhez azonban meg kell fejteni őket, és ez nem mindig könnyű. Ezért nem szoktam elhamarkodott kijelentéseket tenni. Mindig egy lépést hátrálni kell, szemlélni, mindenféle érzelmi ráhatás nélkül. Aztán vannak olyan jelenések is, melyek számomra nem hordoznak információt, így nem is foglalkozom velük.

Az, hogy az energiát milyen módon látom, sokszor befolyásolja az is, hogy éppen mivel foglalkozom. Ha például egy olyan személy fordul hozzám, aki a sámánizmusról szeretne többet megtudni, és a sámán technikákat gyakorolja, akkor az energia erőállatként jelenik meg előttem. Pontosan azért, mert az adott személynek ez a legmegfelelőbb mód, hogy értse a kapott információt, hiszen ebben él.

Sokan azt gondolják, hogy milyen egyszerű dolga van annak, aki „lát”, azt hiszik, az ilyen embereknek végtelenül egyszerű az élete, mert sok olyat tudnak, amit más nem, így biztos könnyebben is boldogulnak. Igen, volt már rá példa, hogy amit előre láttam, az megkönnyítette a jövőben történő élmények feldolgozását. De sokszor érkezik hozzám olyan információ, ami inkább csak összekuszálja a dolgokat, és nem is mindig sikerül kibogozni.

Persze vannak olyan időszakok is, mikor az égvilágon semmit sem látok, mert beteg vagyok, vagy kimerült, esetleg feszült és ideges. Ahhoz, hogy tisztán lássak, tiszta elmére is szükségem van és energiára. Ha éppen lemerülőben vagyok, akkor nincsenek álmok, se látomások, de még megérzések sem.

A képességemnek nagy hasznát veszem a gyereknevelésben is. Ha bármelyik gyermekem felriad az éjszaka közepén, mert éppen látott valamit a sötétben, vagy éppen el sem mert aludni, mert valami van a szobában, a szekrény mellett, a plafonon vagy akárhol, azt mindig tudom orvosolni. Nyilván itt nem arra gondolok, hogy legyintek egyet, és azt mondom:

  • Nincs ott semmi, csak képzelődsz!

Mindig megkérdezem, mit látnak, és általában azt látják, amit én is! Soha nem vonom kétségbe, amit mesélnek, soha nem állítom azt, hogy csak odaképzelik, és soha nem „hülyézem” le a gyerekeimet, mert tudom, hogy mit látnak!

Milyen nézőpontod van a tudatos életről?

Számomra a tudatos élet elsőként a felelősségvállalást foglalja magában. Vállalom a felelősséget a gondolataimért, az érzelmeimért, a tetteimért, és ezek hatásaiért önmagamra, és a környezetemre nézve. Ezt leginkább a gyermeknevelésben tartom fontosnak.

 

Ha nem tanulom meg tudatosan irányítani és élni az életem, hanem hagyom, hogy a tudattalan, érzelmi frusztrációk és beidegződések irányítsák az életemet, akkor ezt a mintát adom tovább a gyermekeimnek. Engem nem tanítottak a szüleim tudatosságra, nem ebben a szellemben nevelkedtem, a gyermekeim viszont igen. Ők már megkapják tőlem a használati utasítást arra vonatkozóan, hogy szemléljék a világot, hogy használják a gondolataik teremtő erejét és hogyan valósítsák meg önmagukat.

A tudatos élethez hozzátartozik az önszeretet és önmagam tisztelete. Ezt sokan félreértelmezik és önzőségnek titulálják, pedig ez nem azt jelenti, hogy nem törődők másokkal. Inkább azt, hogy nem teszek olyan dolgokat, ami számomra rossz érzés, amivel megaláznám vagy megtagadnám önmagam még akkor sem, ha erre egy szerettem kér meg. A nyitottság és a befogadás szintén fontos. Nem tagadom meg semminek a létezését, működőképességét vagy hatékonyságát csak azért, mert még nem láttam, nem próbáltam, nem tapasztaltam. Új dolgok, új módszerek mindig jöhetnek, megismerem őket, aztán majd eldöntöm, hogy hasznosak lehetnek az életemben, vagy nem.

Persze a tudatos ember is ki tud akadni néha, én is szoktam dühöngeni, kiabálni, indulatos lenni, annyi különbséggel, hogy tudom, mi okozta ezt az érzést, tudom, hogy mi célt szolgál, és tudatosan ki is engedem, mert akkor éppen arra van szükségem. Akiben olyan hitrendszerek élnek, hogy a tudatos ember mindig higgadt, és minden pillanatban szeret mindenkit, az tévedésben él. A tudatos ember nem szent, egyszerűen csak azon dolgozik, hogy elengedjen minden akadályozó tényezőt, ami gátolja az önmegvalósításban.

 Véleményem szerint igazán önmagunkat élni szabadon, korlátok nélkül, csakis a tudatossággal lehetséges.

 

A saját üzletedben Zen Coach és Gyásztanácsadó vagy. Mesélnél erről a két tevékenységről?

A sámánizmus mellett a zen buddhizmus adott nekem a legtöbbet, hogy a tudatosságomat fejlesszem, így a zen tanításokat felhasználva nyújtok útmutatást azoknak, akik hozzám fordulnak. A zen tanítások sokaknak teljesen értelmezhetetlenek és ködösek. Ám ha rászánjuk az időt és az energiát, hogy valóban megértsük a mondanivalójuk lényegét, hihetetlen felismerésekhez jutunk. Nincsenek korlátok, az élet bármely területén hasznosíthatók ezek az útmutatások. A Zen Coaching alkalmával rengeteg kérdést teszek fel. Ezzel az a célom, hogy a páciens maga ébredjen rá a problémái megoldására, hogy a felismerés igazán az övé legyen, és felelősségteljesen tudjon döntéseket hozni. Nem vagyok „Megmondóember”, nem is akarok az lenni. Nem szabom meg senkinek, hogyan élje az életét, inkább terelgetem őket a kérdéseimmel, a tudatos döntések felé.

 

A Gyásztanácsadás nagy része éber szemlélődés és hallgatás. Ahhoz, hogy egy gyászoló ember fájdalmát enyhíteni tudjuk, először ki kell adnia magából a fájdalmat, az elkeseredést.

Ki kell beszélnie magából az emlékeket, melyek tele vannak bűntudattal és önváddal. Amíg ezeket nem adja ki magából, addig képtelen lenne bármilyen információ befogadására. Így, amíg ez a folyamat zajlik, addig töltök egy-egy pohár vizet magunknak, vagy főzök egy kávét, és gondoskodom róla, hogy elég papír zsebkendő álljon rendelkezésre.

Mire az ez a szakasz véget ér, már tudom, hogy az eltávozott lélek velünk van még, vagy már továbblépett. Ha még az úgynevezett „köztes” létben van, akkor képes vagyok felvenni vele a kapcsolatot és üzeneteket közvetíteni a gyászoló és az elhunyt között. Persze, ha „extrém” esetről van szó, mint pl. az erőszakos halál, vagy az öngyilkosság, ott nem tudom garantálni, hogy sikerrel járok, de ez sem törvényszerű, volt már példa az ellenkezőjére is.

Ha már továbblépett az elhunyt, az a legjobb hír, annak ellenére, hogy sokan csalódottak lesznek emiatt. Ilyenkor mindig elmondom, hogy amit ők problémának, bűnnek éreztek és gondoltak, amit szerettek volna megbeszélni az elhunyttal, az valójában nincs is ott, csak egy illúzió. Ha valóban lett volna probléma, akkor az elhunyt nem tudott volna továbblépni, de megtette. Ez hatalmas megkönnyebbülést jelent a gyászolónak, ahogy az is, ha még itt ragadt Szerettének el tudja mondani, ami a szívét nyomja és persze ez igaz fordítva is. ha igazán jól sikerül a beszélgetés, akkor az itt ragadt lélek tovább tud lépni.

A gyásztanácsadás egy hihetetlen élmény. Minden alkalommal megtapasztalom, hogy a szeretetnek mekkora ereje van!

A Kicsi Budoár egyik alapítója, társtulajdonosa és szerkesztője vagy. Milyen indíttatásból kezdted el a magazint, és mik a jövőre vonatkozó terveid?

A motivációm leginkább az volt, hogy azok az emberek, – elsősorban nők – akik érdeklődnek, és nyitottak a tudatosság és a spiritualitás iránt, azok hiteles tartalmakat találjanak az inerneten. Minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy egyre több, a tudatosságot választó nőhöz eljusson a magazin. teszem ezt azért, mert hiszek abban, hogy a tudatos életszemlélet jelentősen megkönnyíti az élet által felkínált, megoldandó feladatokat, problémákat. A célom az, hogy minél több nőtársamat tudjam segíteni és támogatni a tudatosodás és az önmegvalósítás folyamatában.

Mit üzensz a Kicsi Budoár Olvasóinak?

Tudom, hogy a tudatosság útját járni nem mindig könnyű. Van, amikor úgy érezzük, belehal a lelkünk, pedig csak az részünk távozik, ami sosem volt a miénk. Mindig vannak kétkedők, aki nevetségessé próbálnak tenni, támadók, akik agresszívan próbálnak visszarántani a tudatlan, robotszerű életbe. Én mégis azt üzenem, hogy ne adják fel, mert megéri végigmenni ezen az úton! Üzenem, ha elakadnak, vagy tanácstalanná, esetleg magányossá válnak, jusson eszükbe, hogy van egy magazin, amit olvasnak, és a magazinnak vannak szakértői, akik nagy szeretettel ajánlják fel tudásukat, tapasztalásukat, hogy átsegítsék őket a nehéz időszakokon.

Szakértői oldal: Zen Coach, Sámán gyógyító

Nőiség és Párkapcsolati konzulens

Mi van, ha egy egészen más élet vár rád, a „sorsodon”, az előre megírt forgatókönyveden túl? Mi van, ha olyan dolgokat tudsz, amit el sem tudsz képzelni magadról, a párkapcsolatodról? Mi van, ha ez a tudás felszínre kerülne és megváltoztatná az eddigi életed sokkal örömtelibbé és bulisabbá ezzel? Mi van, ha elismerve az önerőd az életed varázslónője lennél? Ha megszeretnéd élni azt a nőt, aki igazából vagy, túl a félelmeiden és a falaidon túl, ha boldogabb párkapcsolatban szeretnél élni és azt érzed, hogy ehhez hozzájárulhatok, HÍVJ. Várlak szeretettel, Anna.

Szakértői oldalam

Cikkírói bemutatkozóm 

A cikkeimet itt olvashatjátok

Kincses Anna

Nőiség és Párkapcsolati konzulens Mi van, ha egy egészen más élet vár rád, a „sorsodon”, az előre megírt forgatókönyveden túl? Mi van, ha olyan dolgokat tudsz, amit el sem tudsz képzelni magadról, a párkapcsolatodról? Mi van, ha ez a tudás felszínre kerülne és megváltoztatná az eddigi életed sokkal örömtelibbé és bulisabbá ezzel? Mi van, ha elismerve az önerőd az életed varázslónője lennél? Ha megszeretnéd élni azt a nőt, aki igazából vagy, túl a félelmeiden és a falaidon túl, ha boldogabb párkapcsolatban szeretnél élni és azt érzed, hogy ehhez hozzájárulhatok, HÍVJ. Várlak szeretettel, Anna. Szakértői oldalam Cikkírói bemutatkozóm  A cikkeimet itt olvashatjátok

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.