Számok az asztrológiában

Gondoltál-e már arra, hogy összesen kilenc olyan szám létezik, amelynek jelentése van? Tudták ezt már az első tudósok is. Csodának tartották a számok abszolút törvényszerűségeit.

 

A kilenc számnak az ókorban az asztrológusok a következő jelentéseket tulajdonították:

1. szám

Az eredet, a kezdet. A Napnak van szentelve, az állatöv első háza. A Kos, amelybe március 21-én lép be a Nap és ezzel a hosszú tél után megkezdődik a tavasz, az év hajnala. A Kos jegyében születetteknek szerencsét hoz az egyes szám, de az oroszlánoknak is. Azoknak, akik akkor születtek, amikor a Nap a legmagasabban áll a horizonton. Különösen szerencsés számikra a hónap 1. 10. napja.

2. szám

Egyike annak a két számnak, amelyen a Rák uralkodik. Ez a szám a határozatlan, “kétarcú” embereknek hoz szerencsét. A kettesek képesek a dolgok mögé látni, koncentráltan dolgoznak, de ugyanilyen elszántan lustálkodnak is. A Rák jegyében születettek szerencsenapja a hónap 2, 11 és 20. napja.

3. szám

Sokak számára szent szám, gondoljunk csak a Szentháromságra, Arisztotelész és Pitagorasz háromszögére. a germán mitológia sorsistennői, vagy a perzsa Mithras-monda hármas egységére. Püthia is három lábú széken jósolt Delphoiban és Salamon pecsétje is két egymásba csúsztatott háromszögből áll. Az asztrológusok szerint a hármas szám Nyilasnak és Halak jegyében születettnek szerencsét hoz. Az ő számukra a hónap 3, 12, 21, 30 napja számít szerencsésnek.

szamok

4. szám

A négyes szám, bár a 13 összege, mégis egyike a legszerencsésebbeknek. Hatalmat és sikert jelent, mert megszentelte Jupiter és a Nap. A királyi jelben, az oroszlánban születetteknek a hónap 4, 13, 22, és 31 napja kétszeresen is szerencsés. A vasárnap a szerencsenapja azoknak, akik az ilyen négyes összegű napokon születtek.

5. szám

AZ egytől kilencig terjedő számsor közepén helyezkedik el. Átvitt értelemben a számsor szíve, ezért is nevezik a lélek és az élet számának. AZ embernek öt érzékszerve van, a mohamedánoknak öt parancsolata, a keresztényeknek pedig tíz, ami öttel osztható. Dávidnál öt kő volt, mikor Góliáttal harcolt. A kínaiak nagy becsben tartják azt a talizmánt, amely a hosszú életet, boldogságot, gazdagságot, egészséget és békét jelképező öt denevért ábrázolja. AZ ötös a szerencseszáma mindazoknak, akik az Ikrek vagy Szűz jegyében születtek, számukra különösen szerencsés a hónap 5, 14, 23 napja.

6. szám

Vénusz száma szerencsét hoz a Mérleg jegyében születetteknek, de azoknak is, akiknek hatodikán, tizenötödikén vagy huszonegyedikén van a születésnapjuk. A Mérlegekről azt tartják, hogy minden hatodik évben valami fontos esemény történik velük.

szammisztika

7. szám

Hét napja van a hétnek és a hetedik ünnepnap. A katolikusok hét szentséget, hét halálos bűnt, Mária hét örömét és hét vértanút tisztelnek. AZ ókorban hét csodája volt a világnak, heten voltak bölcsek. Róma hét dombra épült 7 királya és 77 császára volt és 77 évig uralkodtak rajta a gótok. Ez a szám hoz szerencsét a Rák jegyében születetteknek és azoknak, akiknek 7 -re, 16-ra, vagy 25-re esik a születésnapjuk.

8. szám

A Szaturnusz száma, nem feltétlenül szerencsés. Különösen a fiatalokkal van haragban, az öregebbeket kedveli. Csak a Bika és a Vízöntő jegyébe születettek bízhatnak benne és azok, akiknek 8-án, 17-én vagy 26-án van a születésnapjuk.

9. szám

A hagyomány szerint titokzatos szám csak azért játszik szerepet, mert a három háromszorosa. A Skorpió jegyében születettek szerencseszáma és azoké, akik 9-én, 18-án, 27-én vagy 29-én születtek.

 

Holics-Mester Marianna

 Zen Coach

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.