Tibeti halottaskönyv- Bardo Tödol

A Tibeti halottaskönyv útikalauz a holtaknak. A halottaskönyvből negyvenkilenc napon át olvasnak fel, mivel a halott lelke legfeljebb 49 napig vándorol, míg újraszületik. A halott végig hallja a szavakat, ez utat mutat neki és bátorságot önt belé. A szöveg felolvasását a halott teste mellett kezdik el.

„Ó mennyei sarj! Elérkezett íme az idő, amit úgy hívnak, a halál órája. Minden élőlény érdekében ismerd fel most az előtted felvirradó tiszta fényt. Ez a mérhetetlen tündöklés maga a megvilágosodás. Saját tudatod lényege ez, a természetes tudat, melyet, ha észreveszel, most azonnal megszabadulsz.”

A tudat hirtelen elszakad a mindennapi élettől. A halál egyformán bizonytalan, átmeneti állapotok sorozata. Ha a halál bardoiban* a tudat nem ismeri fel saját, tündöklő természetét, egyre inkább megszilárdul és végül új életformát ölt.

„Ó nemesi sarj! Elérkezett íme az idő, hogy új utat keress! Nem te vagy az egyetlen, aki elhagyja ezt a világot: akik te előtted érkeztek, azoknak is mind el kellett menniük. Neked sincs itt maradásod, gondolkozz eképp: Nem csüggeszkedek többé ezen a testen, ezen a világon. Most tovább megyek, nem fordulok vissza soha többet, semmitől sem félek, sohasem rettegek. Bármit is tapasztaljak, felismerem, hogy a saját tudatom kivetülése az.”

A halott lélek érzi, hogy tovább kell haladnia. Kiválasztja az új testét, az új életét. A felolvasás segít neki a bölcs választásban.

„Figyelj rám lankadatlanul! A test, amelyben elmúlt életedet leélted, most elhalványul, és lassan feldereng előtted jövendőbeli tested. Ahogy ezt megérzed, megijedsz és elkeseredsz. Nincs számodra hely, ahol megpihenhetnél, szüntelen vándorúton, soha nincs megállás. Mindegy, mit hoz számodra a sors, már csak az a fontos, hogy gyorsan újraszüless. Ezért mindenhez odamész, ami feltűnik előtted. De jól vigyázz, ne félj semmitől, keress jó emberi születést, hogy abban felismerhesd valódi természeted.”

A halál utáni állapot állandó választási lehetőségeket kínál, vagy beleragadunk a kötődéseinkbe, félelmeinkbe vagy felismerjük valódi természetünk szabadságát. Legnagyobb félelmeinket a halálra vetítjük ki. Az illúziók száma annyi, ahányféleképpen a Hold tükröződik a tenger fodrozó vizén. Az emberek oly könnyen belegabalyodnak a szenvedés hálójába. Legyen hát a részvétünk oly határtalan, mint a tér, hogy mindnyájan megpihenhessünk saját tudatunk ragyogó fényében.

 

Hová tűnik a Tudat?

 

Állandóan átmeneti állapotokon, bardokon megy keresztül. Egymásba bomlanak a test alkotóelemei: a föld a vízbe, a víz a tűzbe, a tűz a levegőbe, a levegő pedig a Tudatba, végül nem marad más, mint a színtiszta ragyogás. A saját természetünk közvetlen tapasztalásából származó, tündöklő fehér fény. megszűnik a sötétség, minden határ megsemmisül.

 

Mi történik, ha valaki nem ismeri fel az igazi természetét?

 

A Tudat szokatlan formákat öltve jelenik meg a halott léleknek. Bekövetkezik a test és a tudat teljes különválása. A halott ilyenkor nem tudja, hogy él-e vagy meghalt? Látja a családtagjait, hallja a sírásukat. Mivel a halott nem volt képes felismerni a tudat tiszta ragyogását, élményei most a volt életéből felmerülő, véletlenszerű képekből állnak össze. Hallja, amint barátai, rokonai a nevén szólítják, de hiába válaszol nekik, ők nem hallják. Szomorúság önti el a szívét. Nemsokára haragos és nyugalmas formák képében tapasztalja meg saját érzelmei valóságát. Ahogy az életében is, úgy a halálában is az érzelmei, indulatai, dogmái rángatják őt ide-oda, nem lesz képes befolyással lenni a vele zajló eseményekre. Ha felismeri, hogy minden, amit tapasztal csak saját tudatának kivetülései, akkor megszűnnek a jelenségek, hiszen felismeri igazi természetét.

„Ne félj tőlük, nem eshet semmi bántódásod, hiszen már halott vagy. Ne kötődj a múltadhoz, menj egyenesen tovább.”

 

Mit tehet az ember, ha egyszer így bele van gabalyodva a szenvedés és a káprázat bardóiba?

 

Az emberek pokoli birodalmakat teremtenek a haragjukból és megint más világokat a szenvedélyeikből, az irigységükből vagy az önteltségükből. Kivetítjük az érzelmeinket és azt hiszik, hogy ez a valódi világ.

Mindig, mindenkinek szüksége van együttérzésre, mert mindenki szeretne felébredni. A legjobb az, ha igazán együttérzünk mindenkivel, önmagunkkal is. Ez nem korlátozódhat csupán a családtagjainkra, barátainkra. Ki kell, hogy terjedjen minden emberre, minden lényre. Ha nem figyelünk oda másokra, sosem ismerjük meg önmagunkat.

Ahogy az életünkben, úgy a halálunkban is érzelmeink és gondolataink kivetülésével alakítjuk a világunkat. Annyi a különbség, hogy a halál után a kivetüléseink azonnal megjelennek. Tehát a Tibeti halottaskönyv nemcsak a halottaknak segít a tudatosság megélésében, hanem az élőknek is.

*bardo: köztes állapot, az élet és a halál közötti állapot. 

Holics-Mester Marianna

 Zen Coach

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.