Elfogadás

Székely Orsi
Latest posts by Székely Orsi (see all)

Milyen érdekesen alakulnak az emberi kapcsolatok. A kezdetekben, amíg az újdonság varázsában fürdőzünk, mindent beborít a rózsaszín köd és nincs olyan, amit ne találnánk cukinak, aranyosnak, viccesnek vagy vonzónak a másikban. Maximális elfogadással vagyunk a partnerünk iránt.

 

Még az apró kis hibákat is imádni valónak találjuk. Ahogy telik az idő, úgy kezdjük egyre tisztábban látni a másik ember személyiségét. Csodálkozunk, hogy hirtelen mennyi zavaró dologgal bukkan elő és nem értjük, eddig ezek hol rejtőztek el? Tény és való, hogy a kezdeti tűz és lángolás alábbhagy, így a fókusz is elcsúszhat a jó tulajdonságokról. Egyre inkább a negatívumokat vesszük górcső alá:

„Mióta csámcsog ilyen hangosan?”

„Miért nem összehajtva teszi a ruhákat a szekrénybe?” – ez még a jobbik esetnek mondható, mert rosszabb az, ha csak szétdobálja a lakásban.

„Miért csörömpölve kavargatja a kávét a kiskanállal?”

„Miért hagyja szanaszét a szemetet?”

„Miért morzsál össze mindent?”

„Mióta horkol ennyire?” – későbbiekben, ahogy fokozódik a zavaró hatás – „Miért vesz ilyen hangosan levegőt?”

Azt hiszem hosszasan lehetne még sorolni az apró kis irritáló szokásokat, tulajdonságokat. Ha hajlamosak vagyunk egyre inkább ezekre fókuszálni, akkor elhalványulhat a szeretet, eltűnik az elfogadás, hiszen kevésbé vesszük észre társunk jó tulajdonságait, ha mindig csak bosszankodunk valamin.

Ahogy Müller Péter írásában is olvashatjuk, jó ötlet ezeket a zavaró kis dolgokat elsüllyeszteni a képzeletbeli szemeteszsákunkba. Természetesen ez nem jelentheti azt, hogy homokba dugjuk a fejünket és a komoly problémákról nem veszünk tudomást, hisz azokat meg kell beszélni, hogy megoldhassuk őket. Az elfogadás csodás dolog. Tudatosítsuk magunkban, hogy senki sem tökéletes. Mi sem, a többi ember sem. Az Igazi Szeretet szemüvegén át nézve ezekkel a hibákkal együtt szépnek láthatjuk a másikat.

“Az embereket a hülyeségükkel együtt kell szeretni. Ezt a drága anyám mondta. Ő meg tudta tenni – én nem. Odáig eljutottam, hogy elfogadtam a másikat olyannak, amilyen. Megértettem. Sajnáltam is. De nem szerettem. Ő meg szerette!

Mi volt a titka? Egyszer erről faggattam, és azt mondta:

Nézd, minden ember hülye. Iszik, nagyhangú, önző, rendetlen, vagy bosszantóan precíz, könnyelmű, komor, gátlásos, gátlástalan, nem mosdik, tisztaságmániás, teli van szorongással, bizonytalansággal, néha durvasággal, gyávasággal, gyengeséggel, hirtelen haraggal és sérelemmel.

Sorolhatnám még. Minden ember gyári hibás. Én is, te is. Azt hiszed, te nem vagy ‘hülye’? Mégis szeretlek. Abban a hatalmas zsákban, amelyet a lelkemben nyitottam neked, minden rossz tulajdonságod belefér. Reggelig tudnám sorolni, mi miatt nem vagy szeretetre méltó. Mégis szeretlek! Ha nem így működnénk, nem lenne szeretet a világon! Nincs olyan ember, akinek ne lenne rossz természete, akinek ne lennének bűnei, tüskéi, démonai, bosszantó tulajdonságai. Nincs olyan lélek, akiben ne lenne szemét. Még a szentekében is van! De mennyi! A szeretethez bőséges lélek kell, egy nagy szemetes kosár, ahová a másik minden rossz tulajdonságát, vacakságát, bosszantó megnyilvánulását belehajítom. Kidobom vagy elfelejtem.”

 

Nem értettem, s ezért még hozzátette:

No, nézd! Vegyük csak azt, ami téged illet: ordítva születtél. Minden éjszakámat végigbömbölted hároméves korodig. Követelődző voltál. Önző, mohó. Csak arra kellettem neked, hogy adjak. Hogy etesselek, fürdesselek, mert hogy el ne felejtsük, naponta többször bepisiltél és összeszartad magad! Olyan büdös voltál, hogy minden idegen kiment a szobából. Én meg bírtam. Nem zavart. Sőt, mosolyogtam rajta.

Életem legszebb korszakához tapad az a mások számára borzalmas bűz, ami belőled áradt. Éjszaka féltél, fölébresztettél, hozzám bújtál. Évekig nem tudtam aludni miattad. Az utcán lusta voltál járni, föl kellett emelni téged, és cipelni, mert te élvezted, én meg nyögtem alattad. Ha nem vettelek föl a nyakamba, bőgtél, de olyan kétségbeesett üvöltéssel, hogy szégyelltem magam a járókelők előtt: azt hitték, öllek téged. Így kezdődött a kapcsolatunk! És látod: szerettelek!

Ne hidd, hogy egy párkapcsolatban, egy barátságban, vagy akármilyen emberi viszonyban másképp működik a szeretet! Nem!

Ha valakit megszeretsz, vegyél hozzá egy jó nagy szemeteszsákot. Minden nap dobd bele a másik hibáit! És felejtsd el! Nézz a szemébe! Ember ő is, szegény, mint te, és teli van hibával. Ne azt nézd, hanem a szemeit! Csakis a szemeit! Vagy még inkább: a szívét!”

 

Forrás: Müller Péter – Ha valakit megszeretsz, vegyél hozzá egy jó nagy szemeteszsákot

 

Székely Orsi

Írónő Cikkíró

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük