Sarvaicz Mihály: Út

Olvasói Levél
Latest posts by Olvasói Levél (see all)

A csillogó üvegfalakkal határolt szalon munkafelvételi pultja mögött ülő, fiatal hölgy szúrós szemekkel nézett a kiállított autókat szemlélő,  nehezen behatárolható korú férfira,  pedig ez idáig semmi oka nem volt a bizalmatlanságra vele szemben. Kifejezetten bizalomgerjesztő vonásain a magabiztos emberek nyugalma tükröződött, és ez a nyugalom szinte áradt a körülötte nézelődő néhány vendégre és alkalmazottra is.

Amikor a lány felé fordult az elkapta a szemét róla, de ő már észlelte azt a gyanakvó tekintetet és ez enyhe mosolyt csalt az arcára, amit a fekete-fehér kosztümös nő nem láthatott. A férfi a pulthoz lépett és megkezdődött a szokásos szenvtelen hangnemű beszélgetés az autó javításáról, időpontokról és a várható költségekről.

A lány igyekezett minél kevesebbet nézni a férfira és a szemébe egyáltalán nem nézett, pedig máskor általában élvezte, ha az ügyfeleket zavarba hozhatta félreérthetően varázslatos tekintetével. A férfi viszont – mintha csak a gondolataiban olvasott volna –  eléggé nyíltan kereste a szemkontaktust, és amikor ez sikerült, laza mosollyal nyugtázta a végre elért eredményt. Most már a lány sem jött zavarba, mert a férfi felől áramló szimpátia kellemes érzésekkel töltötte el. Nem volt semmi szexuális töltete egymás szemlélésének, egyszerűen csak jóleső érzés volt, amit néha érez az ember, ha kellemes társaságba kerül.

útMiután befejeződött a javítás megbeszélése a férfi meglepő kérdést tett fel:

  • Kisasszony, elégedett az életével?

A megfogalmazás maga is elég érdekes volt, a kisasszony szót már eléggé ritkán használták. A lány mégis inkább a kérdés abszolút helyénvalóságán lepődött meg,  hiszen nap,  mint nap feltette magának a kérdést,  hogy mit is keres itt,  és meddig fogja ezt csinálni. A sorssal szembeni hálátlanságnak tartotta az elégedetlenségét,  hiszen könnyű volt a munkája, jól keresett és a munkatársai is – főleg a fiatalabb férfiak – éreztették lépten nyomon,  hogy szeretnek vele egy társaságban lenni. Mégis úgy érezte, mintha nem a neki legmegfelelőbb életet élné.

  • Nem akarja megváltoztatni?

A torkát egy gombóc szorította el,  csak miután kiköhögte onnan,  akkor tudott a provokatívnak tűnő kérdésre válaszolni.

  • Maga lenne, aki segítene megváltoztatni?
  • Én csak mutathatnék egy lehetséges utat, de ha megmutattam, akkor már nem választhat másikat, azon kell végigmennie!
  • Ó, maga csak szélhámoskodik velem, ugye? Az ember mindig változtathat minden útján. Mindig nyitva vannak a lehetőségek, csak akarni kell változtatni az életünkön,  azonkívül honnan tudná éppen maga,  hogy az én életemet miképpen lehetne jobbá tenni? Ugye csak játszik velem?
  • Egyáltalán nem. Látom a jövőjét és éppen azért ajánlom fel a segítségemet,  mert csak egy lehetőséget találtam az ön útjában, amit ha ki akar használni már mostanában el kell kezdeni a változtatást. Ha ezt nem ragadja meg, soha többé nem fog tudni az előre megírttól eltérő életet élni. Talán meggyőzhetem a következőkkel. Ma délután hazafelé menet éppen csak lekési a villamost,  és a következő  egy baleset miatt húsz percet fog késni . Hogyha változtatni akar az életén és egy másik úton akar továbbmenni,  most kell döntenie. Néhány nap csupán és már nem lesz rá lehetősége. Azt nem mondtam, hogy jobb is lesz az élete! A mostani, vagy a másik út? Lehet, hogy ez az út a jobb, lehet, hogy a másik, itt csak egy eltérő lehetőségről van szó. Holnapután, amikor javítani hozom a kocsimat, választhat, melyik utat akarja!

A távozó férfi után hosszasan meredő lány agyában örvénylettek a néha egymásnak is ellentmondó gondolatok. Ki lehet ez a férfi, honnan jöhetett és miért pont vele kellett találkoznia? Az egyik pillanatban dühös volt saját magára, amiért egyáltalán képes ezen a képtelen gondolaton rágódni, a másikban egy jeges érintést érzett magán végigszaladni, attól való félelmében, hogy rossz döntést hozva most rontja el az életét végérvényesen.

villamos-útAz ebédjét kapkodva,  idegesen fogyasztotta el,  de azután nekiállt a számítógépes lemaradását behozni és ez annyira lekötötte a figyelmét,  hogy teljesen elfelejtette a férfit meg az ajánlatát. Hazafelé menet a villamosmegállóval szemben lévő könyvesbolt kirakatában megakadt a szeme egy könyvön – Hogyan menedzseljük magunkat minél jobban?- kérdezte a könyv címe.   A kirakatrendező egy másik példánynak a hátsó oldalát a címoldal mellé tette, hogy a kíváncsi járókelők többet is megtudhassanak a könyv tartalmáról.

Mikor a lány felpillantott a könyvről, már bent állt a villamos, de mire átment az úton éppen az orra előtt csukódtak be az ajtók. “Véletlen”- gondolta és biztos volt, hogy három perc múlva jön a következő. Aztán egy negyedóra múlva egy másik várakozó kérdésére teljes bizonyossággal válaszolta, hogy még három percet kell várakozniuk a húsz perccel ezelőtti baleset miatt. Ettől fogva biztos volt a férfi igazmondásában.

Két nap múlva már várta a férfi érkezését. Miközben az autót javították, ők ketten félrevonultak egy csendesebb szegletbe, ahol a lány elmondta, hogy szeretné az előre megírttól eltérő életet választani. A férfi semmit nem mondott, csak két tenyerét- ernyőként összezárva- a lány feje fölé tette. Mintha elektromos áram érintette volna a lányt. Nem volt kellemetlen, de nagyon furcsa érzés volt, ráadásul ellenkezett az eddigi, – a világról vallott felfogásával is. Az egész nem tartott tovább két percnél.

  • Lassan megváltozik az ön útja és más irányba fog menni, mint eddig. Azt hiszem még találkozni fogunk, de nem tudom mikor. Kívánom, hogy élvezze azt az életet, amit választott.

A lány nem tudott válaszolni, most egyszerre megrohanták a kétségei a döntése helyességét illetően. Addig a pillanatig, amíg az energiát a férfi kezében nem érezte, nem volt biztos bármilyen hatásban, de ez az erő néhány perc alatt megváltoztatta a gondolkodását és valószínűleg az életét is.

Most már – a kételyei ellenére is – erősen hitte, hogy a színművészeti főiskolára beadott felvételi kérelmét elfogadják és ő lesz az egyik legnagyobb színésznő, vagy pedig modellként lesz sikeres, azokon az egyelőre inkább házi bemutatónak számító rendezvényeken felfedezve, amiken eddig is rendszeresen részt vett.

Néhány évi reménytelen várakozás után már nem hitt a bármikor is megérkező látványos sikerben. A főiskoláról elutasították, modellként nem fedezték fel és lassacskán a házi bemutatókról is elmaradt. Már majdnem harminc volt, amikor megismerkedett egy fiúval, aki másfél év múlva feleségül kérte, ő pedig hozzáment. A rövidesen bekövetkező terhessége miatt már nem dolgozhatott az autószalonban. A megérkező baba mindkettőjüket örömmel töltötte el és megváltoztatta addigi teljes életüket.

Egyre kevesebbet jártak el otthonról, ebben a férje sem volt kivétel. Szerették egymást és még két gyereket vállaltak az idők során. Középkorú anyaként és feleségként érezte magát a legjobban. Egy kicsi, de jól működő vállalkozásukban a gyerekek növekedésével egyre nagyobb munkát vállalt. Azután jött néhány nehezebb év, ezt is kibírták valahogyan, a gyerekekből felnőttek lettek, és már az unokák is kezdtek saját életet élni.

Sokszor gondolt a férfira, aki „megváltoztatta”, bár ő nem észlelt semmi változást, ami az életét, vagy őt másmilyenné tette volna. Minden változást saját magának, később maguknak köszönhettek és ezek általában jobbá tették az életüket. Nem voltak gazdagok, de viszonylagos jólétben és biztonságban éltek.

út esküvőA kisebbik fiának a lánya tartotta az esküvőjét, amikor újra látta a férfit. Határozottan öregebb volt,  mint mikor először látta,  de az a negyven év ami az ő arcát fáradt ráncokkal alakította a korához,  a férfin alig néhány évet öregített. A vendéglőben, ahol az esküvőt követő lakodalmat tartották egymáshoz léptek. Mielőtt bármit is kérdezhetett volna odalépett a férje.

  • Kedvesem, engedd meg, hogy bemutassam…– kezdte el.
  • Kit szívem, hiszen nincs itt senki?

Ebben a pillanatban hirtelen elsötétedett előtte minden, azután csendes lett a világ, majd felülről látta földre eső önmagát és kétségbeesett férjét, amint eszelősen rázza őt. Idősebbik fiú unokáját látta később odajönni, aki csendesen kérte a nagyapját, hogy hagyja abba, hiszen a nagyi már elment, meghalt.

Közbe akart szólni, de újból odalépett a férfi.

  • Azt hiszem ideje indulni.
  • Hová lehetne innen még menni?
  • Annak az útnak a vége még előtted áll, amit választottál. – mondta a férfi, tegezésre váltva.
  • Milyen utat hagytam ott negyven éve? – kérdezte a lány.
  • Majdnem ugyanazt, mint amin végigmentél, csak a vége lett más.
  • Kérlek, mondj valamit arról, miben lett volna más az eredeti utam!
  • Jól érezted magad az új úton?– kérdezte a férfi.
  • Azt hiszem igen.
  • Akkor az előző kérésnek már nincs semmi jelentősége. Most már semminek nincs jelentősége! De te kapsz még egy ajándékot, kérés nélkül is. Még egyszer lenézhetsz.

És a férfi újból ernyőt formált a két tenyeréből, hogy a vendégsereg felé küldje az energiát. Egy pillanatra megállt minden, majd kicsit mintha visszafelé mozdult volna, azután újra beindult a vidám ünnepi forgatag. A teremben egy alig észrevehető légfuvallat meglobogtatta a díszgyertyák fényét.

Nagyapa, miközben az unokájával táncolt, aki egykor volt fiatal feleségére emlékeztette, – arra gondolt, milyen kár, hogy ő tavaly elment és már nem érhette meg ezt a szép esküvőt. Bár könnyes volt a szeme, szeretet volt a szívében, nem fájdalom, és a lány odafent most már tudta, hogy jó utat választott.

 

Olvasói Levél

Telefon: +36 30 703 6971 E-mail: info@kicsibudoar.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük